Mi a mennyország vagy a paradicsom?

 

 

Heveans teremtésének ikonja

"Atyám házában sok kúria van."  (János 14:2)

A Mennyország vagy a Paradicsom egy fényes és mérhetetlen tér, messze a csillagok felett, ahol a legnagyobb boldogság uralkodik, amit a véges emberi elme nem tud teljesen megérteni. Ezt a világos helyet jelölte ki az Úr Jézus Krisztus mennyei Atyjának otthonaként, amikor ezt mondja:  „Az én Atyám házában sok lakóhely van”  (János 14:2).

   A Mennyország vagy a Paradicsom az a hely, ahol az igazak, minden rossztól megszabadulva, leírhatatlan örömet élveznek az örökkévalóságon át, Istent szemtől szemben látva. Pál apostol a következőképpen írja le ezt a helyet:  „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe sem jutott, amit Isten készített az őt szeretőknek”  (1Kor 2,9).

   Földi életében az ember számtalan kínnak és bajnak van kitéve. Hideg, meleg, éhség, szomjúság, különféle betegségek és halál a mindennapi rutinja. Élete során kora reggeltől késő estig szüntelen erőfeszítések emésztik fel testének erejét. A gonosz emberek gyakran keserű pillanatokat okoznak neki, mérgező nyelvekkel támadják meg, gyanúsítják, rágalmazzák, elveszik becsületét és jó hírnevét. Különféle szerencsétlenségek érik, és egy pillanat alatt megsemmisülhet minden, amit hosszú évek alatt szerzett. Ehhez jönnek még a belső gyötrelmek, különféle gondok és bajok, amelyek sokkal jobban zavarják a szívet, mint bármilyen külső baj. Egyszóval a föld a könnyek völgye az ember számára.

   Sirachnak igaza van, amikor azt mondja:  „Kemény sors van minden emberre, nehéz iga az emberek fiaira, attól a naptól kezdve, amikor kijönnek anyjuk méhéből, egészen addig a napig, amikor visszatérnek minden élő anyjához” (  Sir 40:1).

   A földi élettől eltérően a mennyben megszabadulunk attól a szerencsétlen sorstól, amely minden ember számára azonos. Ott már nem éhezünk vagy szomjazunk, nem perzsel meg minket a nap vagy más hőség.

   János apostol által az Úr biztosít bennünket:  "Nem éheznek többé és nem szomjaznak többé; nem üti meg őket a nap, sem hőség; mert a Bárány, aki a trónus közepén van, lesz a pásztoruk, és elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz. És Isten letöröl minden könnyet a szemükről"  (Jel. 17).

   Kicsit odébb, és szintén János apostol által, az Úr megígéri nekünk:  „És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az előbbiek elmúltak”  (Jel 21,4).

   A mennybe jutva egy szülőföldre érkezünk, ahol nem veszíthetünk el barátokat, ahol nem kell félnünk az ellenségektől, ahol nem lesz szükségünk vagy hiányunk semmire, ahol többé nem születünk és nem halunk meg, ahol nincs se kár, se haszon, és ahol örök életünk lesz.  
   Ó, milyen kívánatos hely a Mennyország már csak ezért is, mert megszabadít minket minden földi gonosztól! Ó, milyen jó lesz nekünk, amikor elveszik tőlünk mindazokat a földi kereszteket, amelyek itt olyan súlyosan összezúztak bennünket! Csak akkor mondhatjuk el Dáviddal:  "Lelkünk, mint a madár, kiszabadult a madarászok csapdájából, a csapda eltört, mi megmenekültünk"  (Zsolt 124,7).

   A Mennyországban nemcsak minden földi, hanem minden lelki rossztól is megszabadulunk, vagyis megszabadulunk a bűntől és mindentől, ami hozzá vezet.

   Amíg Isten különleges kegyelme nélkül élünk a földön, nem tudjuk teljesen megvédeni magunkat a bocsánatos bűnöktől. Még ha sikerül is ilyen óvatosan élnünk, szinte soha nem telik el olyan nap, hogy lelkiismeretünk alapos vizsgálatával ne találnánk különféle hiányosságokat, tökéletlenségeket. És éppen ez a megfigyelés okoz nagy fájdalmat Istent szerető lelkünknek, így Pál apostolhoz hasonlóan gyakran felsóhajtunk:  "Nyomorult ember vagyok! Ki szabadít meg e halál testéből?"  (Róm 7:24).

   Emellett mindig nagy a veszélye annak, hogy elveszítjük üdvösségünket, mert törékeny edényben hordozzuk Isten kegyelmének kincsét, és egyetlen erény sem elég erős ahhoz, hogy megvédjen minket a veszélytől. Milyen jámbor volt Dávid és milyen buzgó volt Péter apostol, és mégis elestek. 
   A körülöttünk lévő büszke világ, a mi bűnös testünk és az Ördög három egyformán erős és ravasz ellenség, akik mindig  és  mindenhol csapdákat és leseket vetnek ránk. Mindig résen kell lennünk, és harcolnunk kell, hogy ne győzzenek le rajtunk. Jóbnak igaza van, amikor azt mondja:  "Nem harc-e az ember élete a földön? Nem úgy tölti napjait, mint egy béres?"  (Jób 7:1).

   És a Mennyben minden másképp lesz, mert az Ördög nem állíthat többé csapdákat számunkra, és a büszke világ sem tud elcsábítani minket látszólagos jószágaival, gonosz példáival és botrányaival, a test pedig nem tud többé tönkretenni bennünket vágyával és kapzsiságával. A bűn nem léphet be a mennybe, mert ott nem lehet kisebb bűnt elkövetni, nemhogy súlyos bűnt, mert a menny boldogsága kizár minden bűnt.

   Nem lennénk áldottak a mennyben, ha lehetőségünk lenne vétkezni, és állandóan attól félnénk, hogy egy napon elveszítjük ezt az áldást. És pontosan ez a félelem akadályoz meg bennünket abban, hogy tökéletesen élvezzük a mennyország örömeit.

   Mivel a boldogság a legnagyobb jó, teljesen kizár minden rosszat, ezért a mennyei boldogok már nem vétkezhetnek, hanem teljes mértékben élvezhetik Isten boldogító látomását.

   Tudnunk kell, hogy a bűn az Istentől való elfordulás és a teremtményekkel való készséges egyetértés. Ebben a földi életben eltávolodhatunk Istentől, és közelebb kerülhetünk a teremtményekhez, mert nagyon tökéletlen Isten-ismeretünk van. A mennyben azonban teljesen más a helyzet  , egy  napon  Istent áldottnak fogjuk látni teljes fenségében és tökéletességében. Ebben a látásban  minden  földi a szemünkben elveszti szépségét, és semminek fog tekinteni. Mint ilyen, csak Istent fogjuk szeretni, aki minden szépség és jóság összessége, és megvetünk minden mást. Ezért lehetetlen, hogy áldottként vétkezzünk a Mennyben.

   Ez a lehetetlenség, hogy Istent bűnnel megsértsük, minden kísértéstől és veszélytől való megszabadulás, az Istennel való mindig közösségben maradás bizonyossága az áldott élet. Ebben az áldott életben a bűn már nem létezik, mert nincs olyan veszély, amelyen keresztül az ember bűnbe eshet és elkövetheti azt.

   Tehát a mennyország olyan hely, ahol nincs gonoszság, gyötrelem, kísértés, üdvösség elvesztése és nincs bűn!

   Továbbá a Mennyország nem csak egy hely, ahol nincs gonosz és bűn, hanem olyan hely is, ahol kimondhatatlan örömök vannak!    
   Amíg halandó testben vagyunk, emberi korlátaink miatt nem tudjuk teljesen megérteni és kifejezni ezeket a kimondhatatlan örömöket. Nagyszerűek, sokak és fenségesek.  Dávid, a nagy próféta, akit Isten Lelke megvilágosított, nem tudott mást mondani a mennyről, mint hogy egyszerűen kellemes hely:  "Milyen kellemesek a te lakhelyed, Seregek Ura"  (Zsolt 84,2).

   Pál apostol, akit még életében felvittek a mennybe, megerősíti, hogy amíg halandó testben vagyunk, nem tudjuk teljesen megérteni és kifejezni a menny kimondhatatlan örömét és boldogságát, amelyről így beszél:  „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe sem ment be, amit Isten az őt szeretőknek készített”  (1Kor 2:9).

   A mennyei boldogok látják Istent az ő mérhetetlen fenségében, a legerősebb szeretettel szeretik, a legszorosabban egyesülnek vele, és kimondhatatlan örömben birtokolják.

   Hogy a mennyben boldogok látják Istent, az teljesen világos az Úr e szavaiból:  "Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent!"  (Mt 5,8).

   Pál apostol is mondja:  "Most tükörben látunk sötéten, de akkor színről színre!"  (1Kor 13,12).

   Pál apostol ezekkel a szavakkal akarja elmondani nekünk, hogy ebben a halandó földi életben tökéletlenül látjuk Istent, és nem az ő lényegében és igazságában. Olyan teremtményeken keresztül látjuk őt képben, amelyekben istenségének csak egy része látható.

   Ellentétben a földivel, a mennyben szemtől szembe állunk Istennel, és közvetlenül szemléljük őt igazságában és fenségében, és kimondhatatlan örömben és boldogságban részesülünk angyalok és szentek társaságában. János apostol biztosít bennünket erről, amikor azt mondja:  „Látjuk őt olyannak, amilyen”  (1János 3:2).

   Ezért a Mennyország csak azokat a szerencséseket várja, akik meghallják az Úr hívását:  "Jöjjetek, Atyám áldottai! Örököljétek a világ megalapítása óta számotokra készített Országot!"  (Mt 25,34).

   Micsoda kimondhatatlan öröm és öröm ebben a hívásban, és micsoda áldás számunkra, ha hozzánk szól, mert az vár ránk, amiről Pál apostol egyértelműen beszél:  „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szívébe nem ment be, azt az Isten elkészítette az őt szeretőknek”  (1Kor 2,9).