Általános információk Isten parancsolatáról

 

 

– Tanár úr, mi jót kell tennem, hogy örök életem legyen? (Máté  19:16)

Az Úr az ifjúnak, aki feltette ezt a kérdést, mindenekelőtt azzal válaszol, hogy emlékezteti arra, hogy el kell ismerni Istent, mint   „egyetlen Jót”  , mint választott Jót és mint minden jó forrását.   Ekkor Jézus így szólt hozzá:   "De ha be akarsz lépni az életbe, tartsd meg a parancsolatokat", majd a felebaráti szeretettel kapcsolatos parancsolatokat sorolja fel beszélgetőtársának: "Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat!"  Végül Jézus Krisztus ezeket a parancsolatokat úgy foglalja össze, hogy pozitívan fogalmaz:   "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!"   (Mt 19,16-19).   Ezt az első választ azonnal követi a második:   "Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és add a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben. "Akkor jöjj, kövess engem."   (Mt 19,21).   Ez a második válasz nem semmisíti meg az elsőt. Jézus követése a parancsolatok betartásával jár. A törvény nincs eltörölve, hanem az ember a három szinoptikus személyben hivatott megtalálni a tökéletes beteljesülését.   Az evangéliumok, Jézus felhívása a gazdag ifjúhoz, hogy kövessék őt a tanítványok engedelmességében   és  a parancsolatok  betartásában   írástudók és farizeusok"   (Mt 5,20) vagy a pogányoké.   A parancsolatok minden követelését előadta:   „Hallottátok, hogy megmondták a régieknek: Ne ölj..." De én azt mondom neked: „Mindenki, aki haragszik a testvérére, ítélet alá esik."   (Mt 5,21-).  Arra a kérdésre:   „Melyik parancsolat a legnagyobb az összes közül?  „Melyik a legnagyobb parancsolat a törvényben?”  (Mt 22,36) Jézus így válaszol:   „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancsolat; a második pedig hasonló: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Ezen a két parancson függ az egész törvény és a próféták."   (Mt 22,37-40).   A Tízparancsolatot ennek a kettős és egyetlen szeretetparancsnak a fényében kell értelmezni, ami a törvény teljessége:   "Valóban: 'Ne paráználkodj', 'Ne ölj', 'Ne lopj', 'Ne sóvárogj', és ha van más parancsolat, az ebben a szóban foglalható össze: 'Szeresd felebarátodat, mint magadat. A szeretet nem árt felebarátodnak. Ezért a törvény teljessége a szeretet."   (Róm 13,9-10).     

   

   A Tízparancsolat a Bibliában     

A „dekalógus”    szó     szerint   „tíz szót” jelent  . (2Móz 34:28; 5Móz 4:13; 10:4)   Ezt a   „tíz szót”   Isten kinyilatkoztatta népének a szent hegyen. Ezeket „ujjával”  írta    (2Móz 31:18), ellentétben a többi Mózes által írt parancsolattal. Ezek Isten választott szavai. A Kivonulás könyvében és az 5Mózesben adták át az embereknek.  Az Ószövetség óta a szent könyvek említik ezt a   "tíz szót"  , de csak az Újszövetség Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki teljes jelentésüket.   A Tízparancsolatot elsősorban az Exodus összefüggésében értjük, amely Isten nagy felszabadító eseménye az Ószövetség középpontjában. Akár negatív rendelkezések, tilalmak, akár pozitív parancsok, például   „Tiszteld apádat és anyádat”  , ez a   „tíz szó”  jelzi a bűn rabszolgaságától mentes élet feltételeit. Mint ilyen, a Tízparancsolat az élet útja:   "Ha engedelmeskedsz az Úrnak, a te Istenednek parancsolatainak, szereted őt, az ő útjain jársz, megtartod parancsolatait, rendelkezéseit és rendelkezéseit, élni fogsz, és az Úr megsokasít téged."  (5Móz 30:16).  A Tízparancsolatnak ezt a felszabadító erejét mutatja meg például a szombati nyugalomról szóló parancsolat, amely az idegenekre és rabszolgákra vonatkozik:   „Emlékezz arra, hogy rabszolga voltál Egyiptom földjén, és az Úr, a te Istened hatalmas kézzel és kinyújtott karral váltott meg onnan.”   (5Móz 5:15).   A "Tíz szó" összefoglalja és hirdeti Isten törvényét:   "Az Úr ezeket a szavakat mondta egész gyülekezeteteknek a hegyen, a tűz, a felhő és a sűrű sötétség közepéből, hangosan. Semmit sem adott hozzájuk, hanem felírta két kőtáblára, és nekem adta."   (5Móz 5:22). 

Ezért nevezik ezt a két táblát   „Bizonyságtételnek”  (2Móz 25:16).   Mégpedig annak a szövetségnek a feltételeit tartalmazzák, amelyet Isten kötött népével. Ezeket   a „Bizonyság tábláit” (2Móz 31:18; 32:15; 34:29) a „Ládába”   kellett helyezni    (2Móz 25:16; 40:1-2).  A "Tíz szót"   Isten egy teofániában mondta ki -   "Az Úr beszélt veled színről színre a hegyen a tűzből."   (5Móz 5:4).   A kinyilatkoztatáshoz tartoznak, amellyel Isten kinyilatkoztatja önmagát és dicsőségét. A parancsolatok ajándéka magának Istennek és az ő szent akaratának az ajándéka.   Azáltal, hogy kinyilatkoztatja akaratát, Isten felfedi magát népének. A parancsolatok és a törvény ajándéka része annak a szövetségnek, amelyet Isten kötött népével. A Kivonulás könyve szerint a   „tíz szó” kinyilatkoztatása   a szövetség felajánlása és megkötése között történt, miután az emberek elkötelezték magukat, hogy   „megtesznek”   mindent, amit az Úr mondott, és   „engedelmeskednek”  annak (2Móz 24:7).     A Tízparancsolatot kizárólag a szövetség felidézése után adják át:   "Az Úr, a mi Istenünk szövetséget kötött velünk Hóreben."   (5Móz 5:2).      A parancsolatok a szövetségen belül nyerik el teljes jelentésüket   , és a Szentírás szerint az ember erkölcsi cselekvése a szövetségben és azon keresztül nyeri el teljes értelmét.   A „tíz szó”  közül az első    Isten népe iránti szeretetének első lépését idézi: Mivel az ember a szabadság paradicsomából érkezett a bűn büntetésül e világ rabszolgaságába, a Tízparancsolat első mondata, vagyis Isten parancsolatainak első szava a szabadságról beszél:   „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom szolgaházából, a rabszolgaságból.”   (2Móz 20:2; 5Móz 5:6).     A parancsolatok valódi értelmében a második helyre kerülnek; olyasvalamit fejeznek ki, ami benne van a Szövetség által megállapított Istenhez tartozásban. Az erkölcsös vagy erényes viselkedés az Úr szeretetének első lépésére adott válasz. Ez egy elismerés, az Isten iránti tisztelet és a hálás imádat kifejezése. Isten tervével való együttműködést valósítja meg a történelemben.   Egy másik tanúbizonyság a szövetségről, valamint az Isten és az emberek közötti párbeszédről, hogy minden parancs első személyben hangzik el   : „Én vagyok az Úr…”   , és a második személynek   „te” szól. . Isten minden parancsolatában az egyes számban szereplő személyes névmás jelzi a címzettet: Isten minden embernek és egyben minden egyes embernek kinyilatkoztatja akaratát: az Úr szeretetet parancsolt Isten iránt, és megtanított minket a felebarátunkkal szembeni igazságosságra, hogy az ember ne legyen igazságtalan vagy méltatlan Istenhez. Így a Tízparancsolat segítségével felkészítette az embert arra, hogy barátja legyen, és egy szívvel legyen felebarátjával. A Tízparancsolat szavai ránk is érvényesek. Távolról sem törölték el, hanem az Úr testben való eljövetelével értek el teljes értelmet és fejlődést.
  
 
 
    

   A Tízparancsolat az Egyház hagyományában    

   A Szentíráshoz hűen és Jézus példájának megfelelően az Egyház hagyománya elismerte a Tízparancsolat alapvető fontosságát és értelmét. Szent Ágoston kora óta   a „Tízparancsolat”   előkelő helyet foglal el a leendő megkeresztelt személyek és hívők katekizmusában.  A Tízparancsolat az Isten és a felebarát iránti szeretet követelményeit fejezi ki. Az első három elsősorban az Isten iránti szeretetre vonatkozik, a másik hét pedig a felebaráti szeretetre vonatkozik. Ahogyan a szeretetnek két parancsolata van, amelyeken az egész törvény és a próféták függenek, ahogy az Úr mondta, úgy a Tízparancsolat is két táblán adatott. Valóban azt mondják, hogy az egyik táblán három, a másikon hét volt felírva.  

   A dekalógus egysége    

   A Dekalógus elválaszthatatlan egész. Minden  „szó” 
egymásra és az egészre vonatkozik; kölcsönösen kondicionáltak. A két tabletta megvilágítja egymást: szerves egészet alkotnak. Egy parancsolat megszegése annyi, mint az összes többi megsértése. Nem lehet másokat tisztelni anélkül, hogy ne áldnánk meg Teremtőjüket. Nem lehet Istent imádni anélkül, hogy ne szeressünk minden embert, akik az ő teremtményei. A Tízparancsolat egyesíti az ember természetfeletti és társadalmi életét.     

   A Tízparancsolat és a Természeti Törvény     

   A Tízparancsolat Isten Kinyilatkoztatásához tartozik. Ugyanakkor megtanítanak minket az igazi emberi emberségre. Hangsúlyozzák az alapvető kötelességeket, és így közvetve az emberi személy természetéhez kapcsolódó alapvető jogokat. A Tízparancsolat a „természeti törvény” kitüntetett kifejezése    : Isten kezdettől fogva elültette a természeti törvény előírásait az emberek szívébe. Aztán megelégedett azzal, hogy újra felidézze őket. Ez Isten tízparancsolata. Bár az értelem számára hozzáférhetőek, a Tízparancsolat előírásai is feltárultak. A bűnös emberiségnek szüksége volt erre a kinyilatkoztatásra, hogy teljes és megbízhatóan ismerje a természettörvény követelményeit: A Tízparancsolat előírásait a bűnös állapot körülményei között kellett teljes mértékben kifejteni, amikor az értelem fénye elsötétül, és az akarat eltérült a helyes útról. Isten parancsolatait Isten kinyilatkoztatásán keresztül ismerjük meg, amely az Egyházon keresztül jut el hozzánk, és az erkölcsi lelkiismeret hangja által.     

   A Dekalógus kötelezettsége     

   Mivel az ember alapvető kötelességeit fejezik ki Isten és felebarát iránt, a Tízparancsolat lényegében súlyos kötelezettségeket jelent. Lényegében megváltoztathatatlanok, mindig és mindenhol kötelezőek. Senkit sem lehetett elengedni tőlük. A Tízparancsolatot Isten az emberi lény szívébe véste. A parancsolatoknak való engedelmesség olyan kötelezettségeket is magában foglal, amelyek önmagukban könnyűek. Így például az ötödik parancsolat tiltja a szavakkal elkövetett sértést, de ez nem lesz súlyos bűn, csak a körülmények vagy az elkövető szándéka miatt.     

   "Nem tehetsz semmit nélkülem"     

   Az Úr Jézus Krisztus azt mondta:   "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem. Bizony, rajtam kívül semmit sem tehettek."   (Jn 15,5).   A gyümölcs, amelyről beszél, az életszentség, amelyet a Krisztussal való egyesülés tesz gyümölcsözővé. Amikor hiszünk Jézus Krisztusban, amikor osztozunk az Ő titkaiban és betartjuk parancsolatait, maga a Megváltó szereti bennünk Atyját és testvéreit, Atyánkat és testvéreinket.   Személye a Lélek által magatartásunk élő és belső szabályává válik:   "Ez az én parancsom: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket."   (Jn 15,12).

   Isten törvényének célja    

   „Ezek a parancsolatok, a rendelések és a végzések, amelyeket az ÚR, a te Istened megparancsolt, hogy tanítsalak néked, hogy megtehesse azokat azon a földön, ahová mész, hogy birtokba vegyétek: hogy féljed az Urat, a te Istenedet, te és a te fiad és a te fiad fia, hogy megtartsd az ő parancsolatait minden nap, melyben a rendelkezésedre állok. életet, hogy meghosszabbítsd napjaidat, hallgasd meg, Izráel, és tartsd meg, és cselekedj, hogy jó dolgod legyen, és gyarapodj a tejjel és mézzel folyó földön, amint megígérte neked az Úr, a te atyáid Istene.   (5Mózes 6:1-3)    

   Az Isten iránti szeretet Isten törvényének lényege    

   "Halld, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, az Úr egy. És szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.   És ezek a szavak, amelyeket ma parancsolok neked, legyenek szívedben. Tanítsd meg őket szorgalmasan gyermekeidnek, és beszélj róluk, amikor házadban ülsz, amikor az úton jársz, és amikor lefekszel, és lefekszel. legyenek előlapok a szemeid között, és írd fel őket házad ajtófélfáira és kapuidra."   (5Móz 6:4-9)

   A Szentírás azt mutatja, hogy a Sínai-félszigeten villámlás és mennydörgés hatására Isten a Tízparancsolatot adta az izraelitáknak, amelyek világosan kimondják, mit tartalmaz a szeretet nagy parancsolata.   Az első három parancsolat azt mondja, hogy az ember szeresse Istent, a másik hét pedig, hogy szeresse felebarátját és önmagát. Más szóval, az első három parancsolat az ember kötelességeit tartalmazza Istennel szemben, míg a másik hét az ember kötelességeit önmagával és felebarátjával szemben.  

   Mivel az ember alapvető kötelességeit fejezik ki Isten és felebarát iránt, a Tízparancsolat lényegében súlyos kötelezettségeket jelent. Lényegében megváltoztathatatlanok és mindig és mindenhol kötelezőek. Senki sem szabadíthatja meg tőlük az embert, mert Isten minden ember szívébe véste a Tízparancsolatot.   Minden ember köteles keresni az igazságot, különösen abban, ami Istent és az Ő szent Egyházát érinti, és miután megismerte, el kell fogadnia és hűségesnek kell maradnia hozzá. Ez a kötelesség az emberek természetéből fakad. Az Istennek való igaz imádat kimutatásának kötelessége az embert egyénileg és társadalmilag egyaránt érinti. Ez a hagyományos keresztény tanítás az egyének és a társadalmak erkölcsi kötelességéről az igaz vallás és Krisztus egyetlen szent Egyháza iránt.   Az evangélium folyamatos hirdetésével a Szent Egyház arra törekszik, hogy azok a közösségek mentalitását és szokásait, törvényeit és struktúráit teljesen kitöltsék a keresztény szellemmel. A keresztények társadalmi kötelessége, hogy minden emberben tiszteljék és ápolják az igazság és a jó iránti szeretetet. Arra kéri őket, hogy ismerjék meg felebarátaikat az egyetlen igaz vallás imádatával, amely a szent keresztény és apostoli egyházban létezik. A keresztények arra hivatottak, hogy legyenek a világ világossága.   A Szent Egyház így kinyilvánítja Krisztus királyi hatalmát az egész teremtés és különösen az emberi társadalmak felett.      

   
   "Amikor a farizeusok meghallották, hogy elhallgattatta a szadduceusokat, összegyűltek, és egyikük, egy törvénytudó, kérdést tett fel neki, próbára téve őt, mondván: "Mester, melyik a legnagyobb parancsolat a törvényben?" Ő így válaszolt neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancsolat, ehhez hasonló: 'Szeresd felebarátodat, mint magadat.' Ezen a két parancson függ az egész törvény és a próféták."   (Máté 22:34-40)      

   
   Az evangéliumnak ebben a részében a farizeus kérdést tesz fel az Úrnak, de nem rosszindulatú szándékkal, hanem meg akarja hallani Jézus véleményét az ügyben, amely akkoriban az izraeliták körében vita tárgyát képezte.   Válaszában az Úr az Isten iránti szeretetet jelöli meg az első és legnagyobb parancsolatként, majd közvetlenül ezt követően hangsúlyozza a felebaráti szeretet fontosságát, teljesen egyenlővé téve azt az Isten iránti szeretettel.   Ez a két szeretet összefonódik, és alkotja a szeretet nagy parancsolatát, amely tartalmazza a Törvényt és a Prófétákat.   Ezek után az Úr megkérdezte a farizeusokat:   "Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia?"  (Máté 22:41), és azt válaszolták:  "Dávidé."  (Máté 22:42). 

   Mint ilyen, válaszuk egészen jó volt, mert az Úr Jézus Krisztus, mint férfi anyja, Mária révén, Dávid leszármazottja volt.   Ezzel a kérdéssel az Úr meg akarta tanítani a farizeusoknak, hogy ő nemcsak ember, hanem Isten és ember is. Ezért megkérdezte tőlük:   "Akkor hogyan nevezi Dávid a Lélektől indíttatva Urának, mondván: 'Az Úr azt mondta az én Uramnak: Ülj a jobb kezemre, míg lábaid alá nem vetem ellenségeidet'? Ha akkor Dávid Urának nevezi, hogyan lehet a fia?"   (Mt 22,43-45).   A farizeusok nem tudták a választ erre a kérdésre, ezért inkább hallgattak. 

   Azt a nehézséget, hogy Jézus Krisztus egyben Isten is, ha akarják, a mai hívők könnyen megoldhatják, mert a szent Egyház által vallott szent keresztény hit szerint, amely az egyetlen igaz, szent és isteni, megtanítható arra, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, aki az idők teljességében a Szentlélek által felvette az emberi természetet Szűz Máriától, és egyben Isten és ember is.   Ebben a tudásban megelőzniük kell a farizeusokat, akik nem ismerték a szent keresztény hit alapvető igazságait.    

   E tény ismeretében joggal lehet feltenni a kérdést, hogy milyen a mai „hívők” élete, vajon jobb-e, mint a farizeusok élete, vagy jobban és pontosabban tartják be Isten parancsolatait, mint tették?   Sajnos a mai „hívőknek” el kell ismerniük, hogy ebből a szempontból semmivel sem jobbak a farizeusoknál! Sokan közülük hisznek abban, amit Isten kinyilatkoztatott, de nem tartják be, amit parancsol, vagy inkább gyakran megszegik parancsait, és elfelejtik, hogy az örök üdvösség nem csak a hiten múlik, hanem mind a tízparancsolat betartásán. 
     

   Nagy számban vannak olyanok is, akik egyáltalán nem hisznek abban, amit Isten kinyilatkoztatott, és ugyanakkor nem azt teszik, amit parancsol, így megszegik parancsait, nem élik életfeladatukat, és az örök pusztulás útján járnak.  

   Sokan vannak olyanok is, akik elhagyták a Szent Egyházat, és más, azaz istentelen és pogány vallásokhoz tartoznak, azt gondolva, hogy helyesek és Isten adta. Tévedükben nem akarják elhagyni őket, visszatérni, és csak a Krisztus Szent Egyháza által vallott igaz, szent és isteni keresztény hitet élni.    

   Mint ilyen, vagy inkább egyesek, mások és mások elfelejtik, és nem törődnek az Úr szavaival a gazdag ifjúhoz:   "Ha be akarsz lépni az életbe, tartsd meg a parancsolatokat!"   (Mt 19,17). Ámen!